A tengerjog funkciója és elve

1.1. A tengerjog funkciója

A tengerjog a a tengerek, óceánok feletti joghatóságot, az ebből eredő jogok és kötelezettségek szabályozását tartalmazza. Szabályai egyes államok által nem kerültek elfogadásra, de a szabályozás főbb irányvonalát a nemzetközi közösség egységesen elfogadja és követi.

A tengerjog egyrészt a territórikus (területi), másrészt a tengeren történő különböző tevékenységek szabályozásával foglalkozik. Azért fontos a szabályozása, mert a tengerek nagy területet ölelnek fel, mivel a földfelszín 71%-a víz, ennek 97%-a tenger. Egy ekkora területet sokféleképpen lehet felhasználni, hajózásra (kereskedelem, kapcsolattartás), halászatra, bányászatra, kitermelésre, illetve tekinthetünk rá, úgy is, mint az emberi környezetet fenyegető veszélyforrásra. Ezért mindenképpen szükség van ezen a területen is szabályokra és korlátozásokra éppúgy, mint a szárazföldön. Ezen irányvonalak meghozása azért is volt fontos, mert a határokat nehezebb meghúzni a tengeren. A szárazföldön az államok egy adott terület fölött már kiterjesztették szuverenitásukat.[1]

Mint az előbbiekben láthattuk, a tengerjognak kettős szerepe van: egyrészt terület meghatározó, másrészt közösségi kapcsolatokat szabályzó. Elsődleges funkciója, hogy meghatározza azon területek és zónák jogállását, melyek állami szuverenitás alá vonhatóak. (Ez a nemzetközi jog fő funkciója is.)

A modern nemzetközi jogi normák az óceánt több részre bontják. Ilyenek: a parti tenger, a csatlakozó övezet, a kizárólagos gazdasági övezet, kontinentális talapzat, a csatornák, a szigetek, a nyílt tenger, és így tovább. A nemzetközi bilaterális vagy multilaterális szerződések biztosítják a parti államok jogait és kötelezettségeit az adott terület felett, valamint kijelölik a zónákat és koordinálják az államok érdekeit.[2]

Másik funkciója, az államok közti együttműködés biztosítása, mely az emberiség létének alapja, ennek megtartása és megóvása csak az államok összefogásával lehetséges.

Ha alaposabban elemezzük a földrajzi elosztást, megfigyelhetjük, hogy az ember által megalkotott zónák nagy része nem egyezik a tengeri ökoszisztéma határaival, ezek komoly problémákat okoznak. A tengerjog nagyon fontos feladata ezért egyrészt a természeti határok miatt kialakult érdekellentétek orvoslása, másrészt a tengeri élővilág sokszínűségének megóvása.

Hasonlóan fontos kérdés továbbá a tengeri környezetszennyezés megelőzése, illetve visszaszorítása. A közösség érdekeit szolgáló feladatok megoldásához nemzetközi együttműködésre van szükség, így tengerfenék és az óceánkutatásához, valamint a nemzetközi viták békés rendezéséhez. Ezt a megközelítést nevezzük a tengerjogban globális megközelítésnek.[3]

1.2. A tengerjog elvei

A nemzetközi jog alapelvei és a tengerjog által deklarált alapelvek hasonlóak. Az előbbiekben láthattuk, hogy ezen jogág két funkcióval rendelkezik, melyben fellelhető a nemzetközi jog egyik alapvető  irányvonala, az államok közötti kapcsolatok rendezése.

A jogterület három legfontosabb elve a szabadság, a szuverenitás és a közös örökség elve. Azért fontos ezeket az elveket mindenképpen említeni, mert ezeken keresztül körvonalazódnak a tengerjogban a nemzetközi jog szabályai.

A szabadság elve biztosítja az államoknak a tengerek és óceánok különböző felhasználási lehetőségeit, mint például kábelek és csővezetékek lerakása, átrepülés, kutatás, halászat. (Ez az elv eredetileg a I. Erzsébet korából származik, Angliából.[4] Ennek az elvnek Hugo Grotius – a nemzetközi jog atyjának tartott németalföldi jogász – De Mare Liberum című művében is helyt adott.)[5] Ekkoriban azonban még a tenger ilyen sokszínű hasznosítása nem volt kérdéses, inkább a hajókon folytatott nemzetközi kereskedelem zavartalanságát kívánta szolgálni.[6]

A szuverenitás elve, a történelem során, többszörösen előforduló fogalomkör, mely már a Római Birodalom fennállása idején is előkerült, később pedig fontos építőeleme lett a nemzetközi jognak is. A szuverenitás fogalma, mint jogi fogalom az állami főhatalmat, az állam belső viszonyaiban a korlátozás nélküli hatalmat jelenti. Tehát a szuverenitás, maga az állam kizárólagosságát, korlátozás nélküli cselekvőképességét jelenti. A szuverenitás elve elősegíti az óceánok felosztását a rájuk igényt formáló államoknak, hogy azokon területeket szerezzenek, fennhatóságukat fenntartsák és ezen területek felügyelhessék.[7]

Harmadik legfontosabb a közös örökség elve. Az elvet a 1982. évi Tengerjogi Egyezmény[8] deklarálja, melynek lényege és érdeke az óceánok élővilágának, vizeinek védelme és megőrzése az utókor számára. Ahhoz, hogy ezek a célok érvényesüljenek, szükség van az államok és ezen belül az egész emberiség együttműködésére. Az egyezmény XI. fejezetében több ilyen utalást is találunk, amely a közös örökség védelmét célozza, például:

„A Körzetben folytatott tevékenységeket – a jelen részben kifejezetten előírtak szerint – az emberiség egészének érdekében kell folytatni, tekintet nélkül az államok földrajzi helyzetére – akár parti, akár tengerparttal nem rendelkező államok -, de különleges figyelemmel a fejlődő államok érdekeire és szükségleteire, valamint azon népekére, melyek nem nyerték még el az Egyesült Nemzetek által elismert teljes függetlenséget vagy más önkormányzati státust, összhangban a Közgyűlés 1514 (XV) határozatával és más idetartozó közgyűlési határozatokkal.”[9]

Ugyanebben a fejezetben fogalmazza meg, hogy a közös örökség tárgyát képező területek, használata tekintetében milyen korlátok érvényesülnek. Ilyen szabály például, hogy az államok nem szerezhetnek ezen területek felett szuverenitást, a térségek és ezek erősforrásai csak békés célra felhasználhatóak, vagy a felhasználásból származó előnyöket az államok között arányosan kell felosztani.[10]

 A szabadság és szuverenitás elvének elemzése során különbséget kell tenni aszerint, hogy a tengerek-óceánok mely részén érvényesülhetnek és mely részeken érvényesülésük kizárt, (ugyanis ez lesz a dolgozat gondolatmenetének egy irányvonala). A part tengereken és a kapcsolódó területeken (csatlakozó övezet, kizárólagos gazdasági övezet, kontinentális talapzat) a szuverenitás elve érvényre jut,míg a nyílt tengereken, ahol az állami szuverenitás   nem vagy csak igen kis mértékben jut szerephez  a szabadság elve érvényesül.[11]

Források: 

[1] United Nations Convention on the Law of the Sea [Egyesült Nemzetek Tengerjogi Egyezménye] Montego Bay, 1982. december 10. Preambulum

[2] Yoshifumi, Tanaka: The Changing Approaches to Conservation of Marine Living Resources in International Law, 2011, 294. o. http://www.zaoerv.de/71_2011/71_2011_2_a_291_330.pdf (Letöltés ideje: 2017.12.08)

[3] Yoshifumi, Tanaka: The International Law of the Sea. University of Copenhagen, Copenhagen, 2015, 75-76.o.

[4]  Selden, John: Mare Clausum, The Right and Dominion of the Sea. 1663

[5] Grotius, Hugo: Mare Liberum, 1609, 86. o. Lásd még: http://lf-oll.s3.amazonaws.com/titles/859/Grotius_0450_EBk_v6.0.pdf (Letöltés ideje: 2017.12.14.)

[6] Yoshifumi: i.m. (2015), 87. o.

[7]Yoshifumi: i.m. (2015), 88-89. o.

[8] United Nations Convention on the Law of the Sea [Egyesült Nemzetek Tengerjogi Egyezménye] Montego Bay, 1982. december 10.

[9] United Nations Convention on the Law of the Sea [Egyesült Nemzetek Tengerjogi Egyezménye] Montego Bay, 1982. december 10., XI. rész, 140. cikk

[10] United Nations Convention on the Law of the Sea [Egyesült Nemzetek Tengerjogi Egyezménye] Montego Bay, 1982. december 10.,  XI. rész 136-149. cikk

[11] Yoshifumi: i.m. (2015), 88-89. o.

Tovább

No Comments

Post a Comment