Középkor – a fejlődő hajózás kora

A középkorban jöttek létre az ún. tengeri jogkönyvek (Amalfi, Wisby, Consolar del Mar). A korszak alapvető vonása az volt, hogy egyes tengeri hatalmak különleges jogokat követeltek a számukra fontos területeken, mint például az idegen hajók belépésének tilalma, vagy a halászat kizárólagossá tétele.[1]

476-ban a Római Birodalom megbukott és az általa felügyelt tengerrész, az örökösnek tekintett Kelet – Római Birodalom és a területen létrejövő államok között került felosztásra. Tényleges tengeri hatalomként azonban a VII. század végéig Bizánc rendelkezett.

A VII. század második felétől Bizánc jelentős harcokat vívott a frissen felemelkedő arab birodalom ellen Földközi-tengerért. Ezen harcok jelentőségét mutatja a Bizánc falai alatt megjelenő arab flotta, illetve a híres görög tűz léte és számos forrásban való megemlítése.[2]

A IX. században uralkodó Nagy Alfréd (871-899) Wessex királya a part megóvására a IX. század végén hadiflottát állított fel, hogy ezek megütközzenek a vikingekkel. Ezek azonban csak kisebb sikereket értek el és általában vereségeket szenvedtek.

Nagy Alfrédon kívül más említésre méltó törekvés nem történt a partvidékek védelmére, tényleges hadi flottát és harcképes hadsereget csak a vikingek tudtak kiállítani, más országoknál nem kerültek felállításra.[3]

A XVII. századig három jelentős korszakot különíthetünk el egymástól, amelyben jelentős szerep jut a tengerek feletti uralom kérdésének. Ezek voltak az itáliai városállamok harcai a XV. századig, a spanyol portugál gyarmatok felosztása és az arról rendelkező Tordesillasi Szerződés, illetve I. Károly (1625-1649) azon rendelkezése, melyben deklarálta országa teljes szuverenitását, az Északi-tenger és az angol csatorna felett, kiváltva ezzel Franciaország és Hollandia erélyes tiltakozását.[4] Az egyetlen, amiben ezek az államok egyet értettek az, partjaik közelében közlekedő hajók leeresztett vitorláinak kérdése volt.

A X-XII. században a római területekre megkezdődtek az igényérvényesítések. Az itáliai városállamok megpróbálták érdekeltségeiket kiterjeszteni a területekre, de kicsi hadiflottáik miatt erre nem voltak képesek, inkább jogi eszközökhöz folyamodtak. Csak Velence tudott igazán jogalapot felmutatni a területek birtoklására, pápai ajándékként kapta meg az Adriai tengert. Ez azért volt lehetséges, mert a pápát tartották ekkoriban Isten földi helytartójának, ezáltal minden föld urának. Az uralkodók csak vazalluskánt birtokolhatták a területeket.[5]

Az iszlám világban is felvetődtek a kérdések a tényleges tengeri felügyeletről és szuverenitás kérdéséről. Az a felfogás élt, miszerint a parti állam addig tudhatja magáénak a part menti vizeket, amilyen távolságig a parttól látható a hajók árboca.[6]

A középkorban a tengeri összecsapások elsősorban a tengeri kereskedelem, kereskedelmi útvonalak felügyeletéért, a part menti területek és tengerpart védelméért folytak.

Az európai uralkodók a XIII.-XIV. századig nem építettek hadi hajókat. A csatákat szállító és kereskedelmi hajókkal vívták, majd 1375-től a tengeri összecsapásokban megjelent az ágyú.[7] Ezekben a századokban jogi szabályozás nem is volt, inkább az agresszió és katonai túlerő általi érdekérvényesítés jellemezte a korszakot.[8]

A XIII. században a Balti-tengeren megalakult a Hansa szövetség, mely kereskedővárosok szövetsége volt. Nemcsak a kereskedelmi útvonalak védelmében játszott nagy szerepet, hanem felvirágoztatta a középkori városi kultúrát Észak-Európában.[9]

A második nagy szövetség a XIV. század végén jelent meg, mely nemcsak védelmi szempontot, hanem egyfajta kereskedelmi uniót is jelentett az adott tengerrészeken. Az Északi-tengert a Kalmár Unió[10] sajátjaként kezelte. Ez a szövetség megtiltotta idegen hajók számára a tengeri területen való halászatot és közlekedést is.[11]

A XV. század kezdetéttől megindult az érdeklődés a tengerek gazdasági és hajózás kiaknázása iránt, többek között a Kalmár Unió is nagy dominanciát mutatott e téren. A part menti országok nehezebben tudták fenntartani jogaikat a térségben, ez több megállapodásban is megmutatkozik: Anglia, Hollandia is elismerte a norvég jogokat és igényeket.

1490-ben az Északi- Tengerrel kapcsolatban született egy szerződés Norvégia és Nagy Britannia között, mely szabályozta a szabad áthaladást Izlandra, a halászatot és a kereskedelmet.

A keresztény világban a szárazföldi területszerzés igazolásaként elterjedtek a pápai bullák. Az első két nagy felfedező hatalom, Portugália és Spanyolország is rengeteg területtel rendelkezett és ezek miatt konfliktusok alakultak ki. A fő kérdés a területi hatály mentén alakult ki, hogy ténylegesen ki a föld ura az adott régióban. A portugálok és spanyolok a pápához fordultak segítségért. I. Sándor pápa 1493. évi Inter caetra bullája a felfedezett és felfedezendő területeket és tengereket osztotta fel a spanyol és portugál király között.[12] A második lépcsője ennek a szerződésnek a módosítása, illetve véglegesítése, amit a napjainkban Tordesillasi Szerződésnek neveznek.[13]

Vissza Tovább


Források:

[1] Bruhács János: Nemzetközi Jog II., 104 o.

[2] Thurman: i.m., 58.o

[3] Asser: Alfred angolszász király története, Attraktor Könyvkiadó Kft., 2014

[4] King Charles I (Stuart) – The Pourtracture of híd Scared Majestie, in his Solitudes and Sufferings 104-108 o. http://www.gutenberg.org/files/32188/32188-h/32188-h.htm (Letöltés ideje: 2017.12.14)

[5] Bárándy Gergely: Velence fénykora, 1999

[6] Thurman, A.: The Justification of the Law of the Sea in Early Modern Europe. Ph.D. Dissertation. University of Michigan 2010.

[7] Cipolla, Carlo M.: Guns And Sails in the early phase of european expansion. London, 1965

[8] McGrail, Sean: Rafts, Boats and Ships. London: National Maritime Museum. 1981

[9] Carsten Jahnke: Die Hanse, Reclam Verlag, Stuttgart 2004

[10] Kalmár Únió: Perszonálúnió, Norvégiát és Svédországot egy uralkodó alatt egyesítették.

[11] A. Sz. Kan: A skandináv országok története, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1976

[12] http://www.nativeweb.org/pages/legal/indig-inter-caetera.html (Letöltés ideje: 2017.12.14); továbbá: Bruhács János: Nemzetközi jog II. 104o.

[13] Tordesillasi szerződés: 1494. június 7-én írtak alá a spanyolországi Tordesillas városában, Spanyolország és Portugália között osztotta fel az Európán kívüli újonnan felfedezett területeket. A szerződést, amely a többi európai hatalmat kizárta a felfedezésekből, VI. Sándor pápa is szentesítette. http://avalon.law.yale.edu/15th_century/mod001.asp (2017.12.14)

No Comments

Post a Comment