A tengerjog története

Amióta az emberiség történetében hajózással kapcsolatos tevékenység folyik, illetve a fejlődésében elérte azt a szintet, hogy képes úszó építményeket építeni, melyekkel nagyobb távolságok elérhetőek, onnantól kezdve érdekeltek lettek egyes államok, hogy a tengert hadi és kereskedelmi használják, uralmuk alá hajtsák. Eme két egymástól eltérő tevékenység jogi szabályozása immáron közel 4000 évet ölel fel.

A tengeri kereskedelmi útvonalak megjelenésével nemcsak maga a kereskedelmi adók, vámok kiszabása vált a jogi szabályozás tárgyává, hanem emellett rengeteg más tengerjogi kérdést is rendezni kellett.

Megjelent a tengeri hadviselés, eleinte a kereskedelmi és hajózási útvonalak felügyeletének birtoklására, másrészt megjelentek a tengeri kalózok, a kalózkodás, melyek a tengeri szállítmányokat tizedelték, illetve a szállítóhajókat elfoglalták, elsüllyesztették.

 A tengerjog kodifikációjánál, illetve kialakulásánál általános vélelem, hogy az a nyugat-európai civilizáció terméke, és az Európán kívüli államok csak csekély szerepet játszottak a rendezésében. Ez a megállapítás még mindig tartja magát, annak ellenére, hogy egyes ókori keleti államok igen magas fejlettségi szinten működtek és jelentős kapcsolatot ápoltak a nyugattal.

A tengerjog kialakulását kezdettől fogva két ellentétes hatás befolyásolta: egyik ilyen az volt, hogy az államok törekedtek a tenger birtokbavételére és szuverenitásuk kiterjesztésére, a második, hogy az államoknak el kellett fogadniuk, hogy a tenger döntő részét nem vonhatják kizárólagos felségjoguk alá, mert az szabadon használható.

Napjainkban a tengeri területek bizonyos részei állami szuverenitás alatt állnak, a parti tenger teljes mértékben állami területnek minősül.[1] Az alapvonaltól egészen a 200 tengeri mérföldig terjedő vízrétegben az állami szuverenitás pedig fokozatosan csökken.

A jogi szabályozás során keletkező kodifikációkat napjainkig tengerészeti jognak (admiralty law vagy maritime law) hívjuk.[2]

A tengerjog kialakulása, fejlődése és rendszerezése nem történhetett meg egyik napról a másikra, hanem mint látni fogjuk – mint minden jogi terület, ez is a szokásjogokból tisztult le, fejlődött ki a kezdeti időktől, napjainkig.

A tengerjog összetettségének, illetve felépítésének megértéséhez szükség van egy történeti áttekintésre, mely vizsgálati jellegéből kiindulva magán viseli a párhuzamosság és elkülönítettség képének illúzióját. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tengerjog fejlődése során csak a későbbi időkben beszélhetünk kölcsönösségről, a kezdeti időkre az egyes civilizációk szokásjogainak és azok későbbi korokra gyakorolt hatásainak alapján tudunk kiindulni.

A történeti levezetésből láthatjuk majd, hogy a tengerjog mennyit változott a római kórtól, illetve, hogy a mikortól kezdtek el ténylegesen kodifikálni és mikortól foglalkoztak a felmerülő kérdésekkel (Mare liberum, mare clausum kérdése).

Források:

[1] United Nations Convention of the Law of the Sea [Az Egyesült Nemzetek Tengerjogi Egyezménye]. Montengo Bay,1982 december. 10. (UNCLOS)

[2] Csatlós Erzsébet: A római kor és középkor tengerjoga, in Jog- és Politika Tudományos Folyóirat, VI. évfolyam, 3. szám (2012), 2. o.

Vissza Tovább

No Comments

Post a Comment