Modern kor – a tényleges jogi szabályozások kora

A XX. század elején is robbanásszerűen technikai újítások jelentek meg.

Az ipar fejlődését meghatározta kőolaj és annak hasznosítása. A világ kőolajlelőhelyeinek jelentős része pedig az alacsony lejtésű tengeri altalajhoz, az ún. kontinentális talapzathoz kötődik. Emellett egyes országok nemzetgazdaságában fontos szerepet játszottak az úszó halfeldolgozó üzemek megjelenése, megnövekedett a halászat jelentősége. A parti államok gazdasági érdekei és ezek érvényesítése kihatottak a nemzetközi jogra is.[1]

Az első említésre méltó és már nemcsak területszerzési kérdést az 1912-ben elsüllyedt RMS Titanic brit hajó kérdése indította meg. A hajószerencsétlenség folytán, nemcsak, hogy egy (a korban) gigászi méretű tengeri szállító eszköz süllyedt el, hanem 1517 ember veszett oda.[2] A túlélők és odaveszettek családjai kártérítést követeltek, de ezek az igények sajnos a kor fejlettségi szintje miatt nem voltak bizonyíthatóak. Az akkori brit szabályozás alapján a Titanic megfelelt a hajózási és tengeri biztonsági szabályozásoknak. A tragédia következményei jelentős visszhangot kaptak, és számos biztosítással, hajófelszereléssel, illetve tengerbiztonsággal összefüggő nemzeti és nemzetközi szabályozás újragondolását indukálták. Magával a ronccsal, annak jogi helyzetével és a vele elsüllyedt tárgyak hovatartozásával 1985-ig senki nem foglalkozott. Az első dokumentum, amely a Titanic roncsára vonatkozik, az USA által elfogadott R.M.S. Titanic Maritime Memorial Act volt 1986-ban.[3] A dokumentum többek között a Titanic megóvásáról és felette való szuverenitás gyakorlásáról szólt. A katasztrófára visszamutatóan indultak meg a törekvések később, hogy a felelősségi és kártérítési szabályokat is összefoglalják.

Első fontosabb kodifikációs kísérlet az 1930. évi hágai kodifikációs konferencia, ahol a parti tenger szélességének meghatározására is törekedtek. Bár ez a próbálkozás sikertelen volt, a későbbi kodifikációknak döntő alapot adott.[4]

A II. Világháborúban a kodifikációs törekvések alább hagytak, döntően a területfoglalások és a tengerrészek fölötti felügyelet játszott szerepet.

1945-ben, Harry S. Truman[5] amerikai elnök beszélt újra a kodifikációról, s híressé vált Truman nyilatkozatában először említette a tenger természeti kincseit és a kontinentális talapzatot, s ebben a tengeri altalaj hasznosíthatóságát.[6]

1949-ben Genfben elfogadtak egy egyezményt, ami a háború ”végtermékeként” keletkezett. Megegyezés született: a hadra kelt fegyveres erők és a tengeri haderők sebesültjeinek és betegeinek helyzetének javításáról, a hadifoglyokkal való bánásmódról és a polgári lakosság háború idején való védelméről. Ez nem kifejezetten tengerjogi szabályozás volt, de részben egyes kérdésekre kitér.[7]

A háborút rendező szerződések megszületése után, az államoknak igényük lett, hogy közjogi és magánjogi szabályozásokkal is fejlesszék a nemzetközi közösséget.

1954-ben a Nemzetek Szövetsége tovább bővítette a tengerjogot, egyezmény született a tengeri környezetvédelemről.[8]

Truman nyilatkozata indította el azt a törekvést, hogy 1958-ban Genfben újra konferenciát hívjanak össze, mely kodifikációs célokat tűzzön ki.[9]

 Ez már eredményre vezetett, négy egyezményt fogadtak el a konferencián: szabályozták a parti tengert, nyílt tengert, a nyílt tengeri halászatot és a tenger természeti kincseinek megőrzését és a kontinentális talapzatot. [10]

Ezekhez egy fakultatív jegyzőkönyvet is csatoltak a viták kötelező rendezéséről. Nem sikerült viszont megállapodni a parti tenger terjedelméről és a halászati övezetekről.[11] Ez utáni években sorozatosan kötötték a generális, a többoldalú szerződé­seket és regionális egyezményeket.

1960-ban volt a II. ENSZ konferencia, melynek során az Egyesült Államok vetett fel, számára eldöntendő kérdéseket. Annak ellenére, hogy számára a feltételek kedvezőbbek lettek az egyezség aláírásától elzárkózott.

1965-ben New Yorkban egyezményt írtak alá a tengerparttal nem rendelkező államok tranzitjogáról.[12]

1972-ben Londonban tartott konferencián generális, sokoldalú szerződések születtek, melyek elsősorban környezetvédelmi irányvonalakat fektettek legfőbb kérdés a hajók által okozott tengeri szennyeződések felelősségi problematikája volt.[13]

1973-ban pedig összeült az ENSZ III. tengerjogi konferenciája, amely 1982-ben új részletes, az Egyesült Nemzetek Tengerjoga Egyezményének nevezett szerződést fogadott el.

Első lépésként a tenger mélyének ásványkincse­it az ENSZ Közgyűlése az „emberiség közös örökségének” nyilvánította. A MARPOL a hajókról történő szennyezés megelőzését tűzte ki célul elsősorban az olaj és más veszélyes folyékony anyagok szállításának szabályozásával.[14]

Az 1982-es Montego Bay-ben született tengerjogi egyezmény[15] a genfi helyébe lépett. Az Egyezményt ez idáig 168 résztvevő állam ratifikálta. Az egyezmény hatályba lépése sokat váratott magára, a nyugati hatalmak, az Egyesült Államok élesen ellenezték az óceánok fenekén található fémek bányászatának internacionális rendszerét. Csak a Montego Bay-i egyezmény XI. részének „alkalmazásáról” szóló 1994. évi New York-i megállapodással vált lehetővé a tengerjogi egyezmény széles körű elfogadása és hatályba lépése.

1982-ben Montrealban még egy vízügyi egyezményt írtak alá, melyben a nemzetközi vízjog és a nemzetközi környezetvédelmi jog között részleges átfedés jött létre.[16]

1990-ben, az 1972-es Londoni Konferencián lefektetett környezetvédelmi megállapodásokat is továbbfejlesztették, a hajók által okozott szennyezések közé felvették az olajszennyeződéseket is, melyek a fejlődő tengeri kereskedelem, illetve a mélytengeri olajfúrások következtében vált fontos kérdéssé.[17]

A határon túlterjedő szennyeződésekkel kapcsolatban, illetve az eljáró hatóságok illetékességéről és a jogalkalmazás hatályáról az államok a 1992. helsinki-i egyezményben állapodtak meg.[18]

Az 1994. évi New York-i megállapodás azért is volt fontos, mert elfogadtak több fogalmat is (parti tenger, csatlakozó övezet, kontinentális talapzat, stb.), illetve létre hozott 3 új intézményt is: Nemzetközi Tengerfenék Hatóságot (International Seabed Authirity)[19], Nemzetközi Tengerjogi Törvényszéket (ITLOS)[20], Kontinentális Talapzat Bizottságot.

1995 -ben New Yorkban még egy tengerjogi konferenciát tartottak. Ennek következményeként fogadtak el még egy egyezményt, amely a halászatról és a halállomány megóvásával kapcsolatban tartalmazott rendelkezéseket.[21]

Vissza


Források:

[1] Roberts, Martin: Európa története 1789-1914: Az ipari forradalom és a liberalizmus kora, 1992, 312-324. o.

[2] Tarján M. Tamás: 1912. április 15.  A Titanic katasztrófája, in Rubicon, 2014

[3] Csatlos Erzsébet: A Titanic jogi helyzete, in Jog-és Államtudomány, 2012

[4] United Nations Convention on Certain Questions Relating to the Conflicts of Nationality Laws [Egyezmény az állampolgársági törvények kollíziójának egyes kérdéseiről], Hága, 1930. április 13. 29. cikk

[5] Harry S. Truman (1884 – 1972) az Amerikai Egyesült Államok 34. alelnöke és 33. elnöke (1945–1953). Franklin D. Roosevelt utóda.

[6] Truman Doctrine – PRESIDENT HARRY S. TRUMAN’S ADDRESS BEFORE A JOINT SESSION OF CONGRESS, MARCH 12, 1947. http://avalon.law.yale.edu/20th_century/trudoc.asp (Letöltés ideje: 2017.12.13)

[7] United Nations  Convention (II) for the Amelioration of the Condition of Wounded, Sick and Shipwrecked Members of Armed Forces at Sea [A tengeri haderők sebesültjei, betegei, hajótöröttei helyzetének javításáról]. Genova, 1949. Augusztus 12.

[8] United Nations Convention for the Protection of Cultural Property in the Event of Armed Conflict with Regulations for the Execution of the Convention [A kulturális javak védelméről szóló egyezmény), Hága 1954. május 14.

[9] http://legal.un.org/avl/ha/gclos/gclos.html valamint http://www.uncitral.org/pdf/english/texts/arbitration/NY-conv/New-York-Convention-E.pdf (Letöltés ideje: 2017.12.15)

[10] United Nations Convention on the Territorial Sea and the Contiguous Zone [A parti tengerről és a csatlakozó övezetről szóló egyezmény], Genova 1958. április 29.

[11] Kovács Péter: Nemzetközi közjog, 2006

[12] United Nations Convention on Transit Trade of Land-locked States [Egyezmény a szárazföldi államok tranzitjogáról], New York, 1965. július 8.

[13] London Convention on the Prevention of Marine Pollution by Dumping of Wastes and Other Matter: London, 1972. november 13.

[14] MARPOL Egyezmény [International Convention for the Prevention of Pollution from Ships – Egyezmény a tengeri környezet védelme és a tengeri hajók okozta szennyezések megakadályozásáról], 1973/78

[15] United Nations Convention on the Law of the Sea [Az Egyesült Nemzetek Tengerjogi Egyezménye], Montego Bay, 1982. december 10.

[16] Montreal Rules – ILA (Nemzetközi Jogi Egyesület), 1982, 168-171

[17] A konferencia jegyzőkönyve:

http://ec.europa.eu/world/agreements/downloadFile.do?fullText=yes&treatyTransId=1359 (Letöltés ideje: 2017.12.14)

[18] Convention on the Protection of the Marine Environment of the Baltic Sea Area [Helsinki Egyezmény a balti-tengeri térség tengeri környezetének védelméről]. Helsinki, 1992. április 9.

[19] Nemzetközi Tengerfenék Hatóság feladata a tenger és óceánfenék igazgatása. Közgyűlésből, 36 tagú tanácsból, titkárságból, vállalatból és a jogvitákat eldöntő kamarából áll.

[20] A Nemzetközi Tengerjogi Törvényszék az Egyesült Nemzetek Szervezete, Tengeri Jogok Konferenciájának megbízatásával létrehozott kormányközi szervezet. A bíróság székhelye Hamburgban van, Németországban.

[21] The United Nations Agreement for the Implementation of the Provisions of the United Nations Convention on the Law of the Sea of 10 December 1982 relating to the Conservation and Management of Straddling Fish Stocks and Highly Migratory Fish Stocks [Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1982. december 10-i tengerjogi egyezménye rendelkezéseinek végrehajtására vonatkozó megállapodás (2001. december 11-től hatályos) Áttekintés Az Egyesült Nemzetek Szervezete és az Egyesült Nemzetek Szervezete közötti, a tengerfenéken élő halállományok és a nagy távolságra vándorló halállományok védelméről és kezeléséről szóló jegyzőkönyv], New York, 1995. augusztus 4.

No Comments

Post a Comment