Az 1856–os Párizsi Szerződés

A párizsi szerződést 1856. március 30-án írta alá Franciaország, Nagy-Britannia, az Oszmán Birodalom, Szardínia és az Orosz Birodalom. A békeszerződés a krimi háború lezárásaként született, melyben az oszmánok hadat üzentek az oroszoknak, mert különböző szárazföldi területeket követeltek maguknak, továbbá magukhoz akarták vonni a Fekete-tengert és annak teljes közlekedési és gazdasági felügyeletét. A törökök hatalmas területeket foglaltak el a Fekete- tenger partján és vontak felügyeletük alá olyan kikötőket, melyek az Orosz Birodalomnak nemcsak gazdasági, de katonai szempontból stratégiai fontosságúak voltak. A szerződés megkötése nemcsak az Orosz, de az Oszmán Birodalom jövőjére is nagy befolyást gyakorolt. Orosz szempontból Szevasztopol és a Krímben fekvő városok visszatérésének feltételei volt, hogy az oroszok ne hozhassanak létre tengeri vagy katonai arzenált a Fekete-tenger partján. A szerződés szerint az európai államok (jelen esetben a szerződő államok) ígéretet tettek az oszmán birodalom integritásának megőrzésére, illetve a háború előtti területek és határok helyreállítására és a Fekete-tengeren a nyílt nemzetközi kereskedelem neutralizálására. Az egyezmény engedélyezte még, a Boszporusz szabad és békés áthajózását.[1] A békeszerződés egyik azonnali eredménye a Fekete-tenger ismételt megnyitása volt a biztonságos és nyitott nemzetközi kereskedelem számára. A megállapodás előtt a tengeri háborúk és az orosz hadihajók jelenléte nehezítette a kereskedelmet. Az orosz flotta a Fekete-tengeren félelmetes volt és nagy hatást és ellenőrzést gyakorolt a térségre. Most, hogy az orosz flotta ki volt tiltva a vízi útról, a békés kereskedelem újra megkezdődhetett.[2] Más kérdések is rendezésre kerültek: megállapodást kötöttek arról, hogy beszüntetik a kalózlevelek kiadását, mivel azok veszélyeztetik a nemzetközi közlekedést. Az egyezmény értelmében a kalózokkal szemben bármely állam érvényesíthette jogát. Betiltásra került továbbá a rabszolga kereskedelem, ennek kapcsán a rabszolgákat szállító hajó ellen bármelyik állam jogosult volt fellépni.[3] Az egyezményt tehát tekinthetjük a békés áthaladás és tengeri használat szerződésének, továbbá demilitarizációs egyezménynek is.

1856-ban meghatározták az egységes tengeri jelzéseket és a zászlójelzéseken alapuló kommunikációs kódokat is.

Vissza Tovább


Források:

[1] Edward Hertslet: Általános Szerződés Nagy-Britannia, Ausztria, Franciaország, Poroszország, Oroszország, Szardínia és Törökország között, London, II. 1875. 1250-65. o., továbbá: James, Brian: Allies in Disarray: The Messy End of the Crimean War, in History Today, Vol. 58, No. 3. (2008), 24–31. o.

[2] David Benn Wedgewood: The Crimean War: and its lessons for today. International Lessons 88. 2. kiadás, 2008. 24-31. o.

[3] Kiss Amarilla: A tengeri kalózkodás nemzetközi jogi megítélése, 2009

No Comments

Post a Comment